M E T A N O I A

   A változás nem egy folyamat eredménye, és nem is a holnap jutalma. Nincs útja, nincs módszere, nem lehet keresni, elérni vagy megkaparintani, nem köthető sem időhöz, sem pedig valamilyen gyakorlathoz, és nincs eszköz, aminek a segítségével megidézhető lenne. Mert a változás robbanás. Átfordulás. A megsemmisülés és az újjászületés örök folyamata. Egy fáradhatatlanul zajló belső forradalom pillanatnyi csúcspontja, a teljes megértés, tudatosság és figyelem általi halál és újjászületés drámája. Mindez akkor következik be, amikor a gondolat tudatára ébred hiábavalóságára, és önszántából megszűnik. Ekkor a múlt meghal, az elme elhallgat, és a szeretet azt tesz, amit csak akar…

   Azonban ha ez a változás természete, vajon mi az, amit egy terapeuta tehet?             

  Egy terapeuta éppen ugyanolyan ember, mint bárki más. Azért, mert olyan ismeretanyagot halmozott fel, amiket lehet, hogy mások még nem ismernek, még nem jelenti azt, hogy ő boldogabb, kiegyensúlyozottabb és tudatosabb életet élne. Nem. Ő is éppúgy szenved a konfliktusok során, mint mások, és épp úgy tud dühös, haragos, féltékeny vagy irigy lenni, mint bárki. Ezért nem tud senkit sem felszabadítani, vagy problémáitól megszabadítani. És ha ezt nem látod tisztán, minden perc és minden forint, amit a találkozókra fogsz költeni, kárba vész.

  Természetesen ez nem azt jelenti, hogy egy „terapeuta” nem tud semmit tenni. Azonban ahhoz, hogy segítségére lehessen a hozzáfordulónak, nem támaszkodhat semmilyen elméletre, módszerre, vagy kidolgozott gyakorlatokra. Ugyanis a változás természetes állapotának helyreállítása soha nem a terapeuta felhalmozott módszertani tudásától függ, hanem sokkal inkább a terápiás kapcsolat minőségétől.

   A terapeutának tehát egyetlen feladata van. A látás elősegítése egy olyan légkör megteremtésén keresztül, amelyben az egyén képes ráérezni arra a pillanatra, amikor a múlt meghal, az elme elhallgat, és a szeretet pedig azt tesz, amit csak akar.

  Ebben a légkörben – a néha kíméletlennek tűnő tények légkörében – az egyén önmaga fedezheti fel határait és korlátait, megértheti, hogy miért a gondolat minden konfliktus forrása, és láthatja, hogy miként hozza létre ellentmondásoktól nyüzsgő élethelyzeteit. Ebben a légkörben felismerheti még azt is, hogy az, amit igazságnak vélt nem más, mint mások által beígért ideáktól való függőség. Egy remény szította hűség, amely hol erőszakossá, hol pedig iriggyé teszi az embert, fájdalmat okozva ezzel másoknak és önmagának.

   Ebben a légkörben, mint egyfajta tükörben, a segítséget kérő és a terapeuta együttesen tanulják meg, hogy miként kell látni. És ez, maga a felszabadulás…