Magány | Paradox-Pszichológia

Magány

Azt gondolom, hogy az életben bátorság soha nem ahhoz kell, hogy megvalósíthatatlannak tűnő célokat teljesítsünk, hanem ahhoz, hogy önként sebezhetővé tegyük magunkat anélkül, hogy az élet rákényszerítene minket. A sebezhetőség az egyetlen olyan állapot, melyben láthatóvá válnak azok az önámítások, melyekkel felfuvalkodott Énünk körbe veszi magát csak azért, hogy az általa létrehozott félelmek elől elbújhasson. Paradox egy helyzet. Elrejtőzni az elől, amit mi magunk teremtettünk…

Persze a védtelenség állapotában nem az a legfájdalmasabb, hogy szembesülünk saját torzításainkkal, hanem az, hogy ugyanakkor környezetünk önáltatásait is képesek vagyunk érzékelni. Egyszóval rádöbbenünk annak valóságára, hogy az emberi kapcsolatok többségét inkább az elszigetelődés jellemzi, mintsem a közvetlenség. És ekkor – még ha kis időre is – de magányossá válunk. Önkéntelenül és mindenféle átmenet nélkül.

Magányossá az ember saját akaratából nem válhat, legfeljebb elszigetelődhet. A kettő viszont nem ugyanaz. Ugyanis, amíg az elszigetelődés környezetünk önelégült megvetése, addig a magány a tökéletes üresség állapota. Olyankor már nincs bennünk remény, félelem, vagy kétségbeesés, nem kötődünk semmihez és senkihez, csak egyszerűen üresek vagyunk. Olyan, mint a halál. Minden megszűnik benne.

Azokat, akiket a magány egyszer már megtalált, messziről fel lehet ismerni. Mert míg a magány szelíddé teszi az embert, az elszigetelődés inkább cinikussá és arrogánssá. Így aztán szinglivilágunk soha nem a magány miatt szenved, hanem az elszigetelődés következményétől. A szeretetnélküliség állapotától.

Milyen érdekes is az ember. Miközben bőszen kutatja a világegyetemet és kísérletezget a pszichével, a magány problémájától továbbra sem tud szabadulni. Hátat fordít neki, és mindent megtesz annak érdekében, hogy soha ne kelljen találkoznia vele. Ügyeskedünk. Ki így, ki úgy. Vannak, akik az ivás mellett döntenek, vannak, akik a munkába temetkeznek, vannak, akik egy párkapcsolatba menekülnek, és még sorolhatnánk napestig. Függünk, kötődünk, ragaszkodunk és félünk. Csak azért, hogy megússzuk.

Pedig a magány elől nincs menekülés. Mert a magány éppúgy tény, mint a halál vagy a szeretet.

A magány ellen nem hadakozni kell, hanem megérteni azt, amit üzenni akar, akárcsak a halál és a szeretet. Hogy fájdalmunk, amely az elszigetelődés keresztje csak akkor ér véget, ha önként sebezhetővé válunk. Akár a gyermekek…

By |2016-12-01T18:54:36+00:00december 1st, 2016|Categories: Egyéb|Tags: | Magány bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva